Kedves Barátaim!
Az elmúlt pár napban, egy technikai hiba miatt nem tudtam írni Nektek. A hibát most sikerült javítanom, úgy hogy új név alatt kell írnom. Bár sokat nem változott így sem. Felraktam ide a régi írásokat is. Holnaptól írok újra rendszeresen, élesben. Köszönöm türelmeteket és kitartásotokat.
Ölel Benneteket:
Beni
Annyi felszínes ember van a világban. Az ember minden nap találkozik velük. A boltban, az utcán, a munkahelyén, az iskolában.
„Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk, és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.”- mondja Hugh Lauire a Dr. House című sorozatban.
És lám mennyire igaza van ebben is. Az ember csak azzal törődik, aki igazán fontos neki. Jól van ez így? Kérdezem én nap, mint nap. Persze ez rengeteg kérdést, és bonyodalmat is rejt önmagában. Hiszen az ember segíthet azoknak, akik szükségben vannak- pl a hajléktalanoknak-. Mégis sokszor elmegyünk mellettük az utcán, tudomást se véve róluk. Ha el hisszük a zsidó keresztény kultúra tanítását, - a mindenki egy és minden ember egy tanításról- könnyen megérthetjük ezt a dolgot. Tehát minden egy. Te is. Én is. Minden. Az, aki benned azt mondja én. Az mondja bennem is. Én, nem azért Tegezlek –Kedves Olvasó-, mert azt hiszem, bizalmas viszonyba kerülhetünk. Hanem azért mert ezeknél a dolgoknál, megkerülhetetlen a Te. Hiszen az van benned, is, mint ami bennem. Ezt, ha megérted, sok mindent megértesz a világról is. Ha én azt mondom, hogy Te, akkor én arra gondolok, ami ott van Benned is, ami bennem is. Ezt sokféleképpen hívják. Lelkiismeret, önérzet…
Persze erre én se magam jöttem rá. Sok-sok időnek, olvasásnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem ezeket a dolgokat. Igazából egy magyar –számomra kivalló író, barát- tanította meg ezeket a gondolatokat. Róla is fogok még írni. Kicsit később. De nagy hatással volt rám. És még sok idő is fog eltelni ahhoz, hogy meg is tudjam élni ezt. Nem könnyű a feladat. Senkinek sem az. De a csoda az, hogy most itt vagyunk. Nekem az hogy élek, és most olvasol engem. Ez nekem csoda. A hétköznapi csoda.
Gondold végig, milyen nagyszerű dolog, hogy élsz. Hogy most levegőt veszel, olvasol, gondolkozol. Hogy benned minden megvan, ami például az állatokban nincs vagy csak nagyon kicsit.
Ezek a gondolatok fontosak. Az életről vallott gondolataim ezek. Nem biztos, hogy mindig egyet fogsz velem érteni. Nem is kérem ezt. Vitatkozz velem, másokkal, vagy akár magaddal is. Így ismered meg leginkább azt ki is vagy valójában. Amit írtam oda abba a kis fülbe azt vallom most is: „Annyi fontos dolog van és lett egyre inkább, amit megosztanék és meg is kell osztanom Veletek.”
Fáradtan, mégis tele erővel és tettvággyal és energiával és nagyon boldogan állok előttetek, és tartom a kezemben mindazt, ami valaha is fontos volt és a jövőben fontos lehet, az egyetlent, ami számít, amit csak adhatok. Nem vagyunk idegenek, sosem voltunk azok. Hála és köszönet. Én csak teszem a dolgom.
.jpg)
Utóirat:
Egy barátom azt mondta ma, bátor vagy, hogy írsz. Nem érzem bátornak magam. Őt sokkal bátrabbnak tartom. Hiszen felvállal olyan dolgokat, ami másokban lehet megütközést kelt. Sőt, a mai időszakban egyre jobban. Tisztelem őt ezért. Nem próbál meg más lenni,mint az ami. Innen üzenem: maradj meg ilyenek mindig!
Megható az a bizalom, ahogy páran jelezték mennyire örülnek, hogy írok. Magam se gondoltam volna. Vannak, akik szívesen olvasnak tőlem. Megenyhül a szívem.
Az előző bejegyzésben írtam a barátokról. Letisztulásról. Az elmúlt egy év nagy tanulságokat hordozott. Főleg barátok terén. Megtapasztaltam, nem mindenki barát, aki annak mondja magát. És aki tényleg mondja –bár magam kételkedtem benne- ott volt, amikor segítségre volt szükségem. Ez a változás –mely gyökeres- határozza meg az elmúlt évemet. Sok-sok dolog, amely mély benyomást hagyott az életemben. Úgy érzem jó irányba terelődtem. Bár kérdések még vannak. Pontosabban 3 kérdés. Ki vagyok? Hol vagyok? Mi történik körülöttem?
Ezek a kérdések az alapkérdések. Nem csak számomra. Számotokra is ez kell, hogy legyen. Ki, hol és mi. Ezekre a kérdésekre még magam se tudom a választ. De mindennap keresem. És hiszem egyszer meg fogom találni. Nem holnap, holnapután. Lehet sok-sok év múlva. De ha meg lesz a válasz, az a teljes beteljesedés válasza lesz.
Jól esik a bizalom. Ami felém árad Tőletek. Megpróbálom viszonozni azzal, hogy írok, amilyen gyakran csak tudok.
Nem akarok felszínes lenni. Ezért próbálok röviden és tömören írni: érzésekről, elmúlt napokról.
Gyakran már szinte álmodom: én is éltem valaha egy teljesebb életet. Ilyenkor ismét ismerős ösvényre érek. De arrogáns önigazolásom hirtelen rossz útra visz. Ilyenkor imádkozva egy újabb esélyért, ha tudatosan nem is, de ösztönösen megvilágosodik elmém, és tudom az élet nem vész el teljesen. Hanem mint tört üvegcserép megmarad emlékezetünk titkos mélységeibe, mind most is, mikor újból azt érzem: közeleg a cél.
Hogy miért és miért most? Magam sem tudom, csak azt, hogy ott motoszkál már Bennem rég. Nektek, Veletek. Anno 2008 áprilisában írtam ide, ez alá a név alá. Más volt mind ez a blog. Figyelmem akkor a közéletre irányult. Bár most is, azt akkor mégis barátoknak hitt barátok miatt kezdtem el.
Most itt vagyok. Letisztultan, átértékelve mindent. Pár barát maradt, pár elment. De azt hiszem jobb ez így. Nekem legalább is. Magam miatt kezdem. Azt hiszem, szükségem van rá. Most.
Nem ígérem, hogy minden nap frissülni fog. Csak annyit, hogy adom magamat. Őszintén.
S, hogy miben változtatok? Igyekszem mindennapi gondjaimon kívül pár értéket is megosztani. Hogy ez mit is jelent? Idővel kiderül.
„Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok!”
Barátsággal:
